KOSTANJICA

VILÁGÖRÖKSÉG RÉSZE


FalusiVakáció csoport

Látnivalók

Nevezetességei

  • A település egykori védőfalai a völgy felőli, déli oldalon még jól látszanak.
  • A településre beérve egy térre jutunk, ahol az egykori városi loggia, a plébániatemplom és a harangtorony található. A környező házak a 18. – 19. századból származnak.

A Kotori-öböl gyöngyszemei

Az Adria-tenger déli szakaszán, a Kotori-öbölben helyezkedik el két gyönyörű sziget, amelyeket az öböl gyöngyszemeinek is neveznek. Ez a két sziget pedig nem más mint Szent György és Szirti Madonna szigete.

Kotori-öböl szigetei (3).jpg

Szent György szigete Perast város lakosságának temetője volt. Mai nap pedig katolikus kolostorként működik, és sajnos turisták számára nem látogatható.

Kotori-öböl szigetei 4.jpg
A turisták számára látogatható sziget pedig a Szirti Madonna szigete. Keletkezéséhez több legenda is fűződik. Egyik szerint a sziget egy földrengés következtében jött létre. Ekkor két halász a peraszti Szent Miklós templom oltárképét egy sziklán találta. Az oltárképet visszavitték az eredeti helyre, de viszont kétszer is eltűnt, és a jelenlegi sziget helyén találták meg. Ekkor a perasztiak erre a helyre köveket kezdtek hordani, és idővel megalakult a sziget. Ez a legenda a sziget keletkezésének egyik változata.

Kotori-öböl szigetei 2.jpg

A másik legenda szerint a peraszti tengerészek ezen a helyen süllyesztették el az ellenséges hajókat. Majd hajókkal köveket hordtak ide, és így alakult meg a sziget.Aki arra jár, mindenképp látogasson el erre a szigetre, mert biztos, hogy nem mindennapi élményben lesz része. 

Forrás: vilagutazo

Kotori riviéra:

A kotori öböl a legmélyebben helyezkedik el a Boka Kotorska öbölben, a hegyek miatt itt nincsenek homokos strandok. Több kikötő és móló van, melyek különleges szépséget adnak eme vidéknek. Ezek közül több is magántulajdonban van, így ha itt - az öbölnek e szépséges oldalán - veszünk ki szobát, akkor saját móló és kikötő áll rendelkezésünkre éjjel és nappal is egyaránt.

Budva:

Budva az egyik legrégebbi város az Adriai-tenger partján és egyúttal a legnagyobb tengerparti település Montenegróban, a montenegrói turizmus metropolisza. Az óváros - a kulturális örökség bölcsője - egy kicsiny félszigeten fekszik. A várost a 15. században épült fal öleli körbe, melynek érdekességei a középkori kapuk és tornyok. Keskeny utcák keresztezik egymást, kis terekkel és híres épületekkel, műemlékekkel, melyek a mediterrán térség különböző kultúráinak szimbólumai, Budva város egyediségének jelképei.

Herceg Novi riviéra:

A Herceg Novi riviérát, melynek hossza 25 km, félszigetek és szigetek alkotják, különböző strandokkal és érdekes kiránduló helyekkel. Magas hegyek övezik a mediterrán településeket, oljabogyó ültetvények és a külömböző mediterrán növények is megtalálhatók itt. A városban több strand is van. Aki nem szereti a nyüzsgést és a tömeget, az inkább a Herceg Novi mellett található strandokat válassza!

Az örök hős, Sveti Stefan strandja a mindenkori rangidős. Luxus kilátás, egészen vöröses, lassan mélyülő homokos part, forró napsütés, langyos tenger és hideg sör. Ha van elég pénzünk ilyen is lehet egy nyaralás Montenegróban.

A legszebb montenegrói strand
Montenegró strandjai közül a Sveti Stefan a legszebb

Barnál is több homokos strandot találunk. A legszebb helyi tengerpart a Királynő strandja. Ezt Bartól északra Canj település egyik öblénél találjuk. Csak hajóval lehet megközelíteni, így ezt a helyet hajós kirándulással tudjuk megnézni. Egykoron Milena királynő kedvenc strandja volt.

 


Szeretnél egy ilyen weblapot teljesen ingyen?
Ez a weboldal a Nanoweb honlapszerkesztővel készült.
© Minden jog fenntartva.